Skip to content
@szentjozsefhackathon

Szent József Hackathon

a magyar keresztény (főként katolikus) programozók összefogásáért

Szent József Hackathon

2024 májusában rendezzük meg a II. Szent József Hackathon - keresztény programozói műhelyt. Ezzel az eseménnyel szeretnénk összefogni a magyar keresztény programozói köröket és egyből lendületet is adni egy-egy nyílt forráskódú egyházi projektnek.

Ebben a github szervezetben szeretnénk összefogni és összefoglalni a munkáinkat és a projektek egy részének helyet is biztosítani.

A Szent József Hackathon projekt Elek László SJ-től indul (@borazslo). Mivel nem főállású, professzionális programozó, sem nem profi projekt manager, de még scrum master sem, így Szent József Hackathon felületeinek kialakítása sem professzionális. De ez ne tévesszen meg senkit, a közösségbe hosszabb-rövidebb ideig beszálló és besegítő tagok között a szakmaiság magas szinten jelen van, miközben belépő szintű programozóknak is tudunk lehatárolt szép részfeladatokat adni. (Amik akár szakmai munkaként egyetemen is beadhatóak lehetnek.)

Területek amiken dolgozunk és amikbe be lehet csatlakozni:

Diatár, NapiPakk, Gyóntatáskereső, SZENTIRAS.HU, MISEREND.HU, Miserend Mobil App, MisEnapló, Zsolozsma, AndroKat, Szentség(örök)imádás szervező alkalmazás, Ignáci Szikrák, Katolikus KSH, Liturgia.tv, igemutató, sematizmus, PapIma

Már több mint egy tucat olyan magyar nyelvű katolikus digitális keresztény projekt van, amihez valamilyen módon kapcsolódunk. Szívesen bővítjük a listát, és várunk mindenkit aki bekapcsolódna. A teljes listához, forráskódhoz, felelősökhöz és fejleszteni valókhoz nézd át a listánkat.

Egyre több katolikus (templom) adat kerül fel az Open Street Mapre, amit használunk a miserend.hu-n, de más honlapokon is. Van itt is munka bőven.

shelly, sonoff, mqtt, OpenHab, python, NVR

Az okosotthonok mintájára a szegedi Szent József templomban számos automatika épül, készül, bővül. Van itt minden. És mindig van mit finomítani, építeni, javítani.

bejelentő oldal, digitális misekönyv, gyóntatáskereső

Gyűjtjük azokat a projekteket is, amiknek még "csak" pár tíz oldalas specifikációja van. Gondolkozzunk közösen!

Itt vannak olyan katolikus/keresztény projektek amik a Szent József Hackathon tematikájába szépen beleillenek, de nincs hozzájuk semmi közünk.

Várunk hát mindenkit! Gyertek, és tegyük jobbá a keresztény hitünket is megerősítő alkalmazásokat/oldalakat/eszközöket/kütyüket!

https://szentjozsef.jezsuita.hu/szent-jozsef-hackathon/

Popular repositories Loading

  1. szentiras.hu szentiras.hu Public

    full website

    PHP 43 7

  2. katolikus-nepszamlalas katolikus-nepszamlalas Public

    A népszámlálás KSH adatai katolikus egyházmegyékre lebontva

    JavaScript 5 2

  3. napi-lelki-batyu napi-lelki-batyu Public

    Minden napra megadja a napi szenteket, olvasmányokat, liturgikus információkat

    Python 4 1

  4. misekonyv-spec misekonyv-spec Public

    A Digitális Misekönyv (és további liturgikus alkalmazások) specifikációja

    2

  5. sematizmus sematizmus Public

    a Magyar Katolikus Egyház papjainak névsora és néhány adata

    Python 2 1

  6. okostemplom-ostyamerleg okostemplom-ostyamerleg Public

    C++ 1

Repositories

Showing 10 of 17 repositories
  • szentiras.hu Public

    full website

    szentjozsefhackathon/szentiras.hu’s past year of commit activity
    PHP 43 AGPL-3.0 7 35 6 Updated Feb 9, 2025
  • szentjozsefhackathon/ignacio_prayers_flutter_application’s past year of commit activity
    Dart 0 MIT 0 0 0 Updated Feb 5, 2025
  • sematizmus Public

    a Magyar Katolikus Egyház papjainak névsora és néhány adata

    szentjozsefhackathon/sematizmus’s past year of commit activity
    Python 2 1 2 0 Updated Jan 30, 2025
  • papima Public

    Ima a Magyar Katolikus Egyház papjaiért

    szentjozsefhackathon/papima’s past year of commit activity
    JavaScript 0 0 4 0 Updated Jan 25, 2025
  • napi-lelki-batyu Public

    Minden napra megadja a napi szenteket, olvasmányokat, liturgikus információkat

    szentjozsefhackathon/napi-lelki-batyu’s past year of commit activity
    Python 4 1 11 3 Updated Jan 20, 2025
  • szentjozsefhackathon/ignacio-simple-server’s past year of commit activity
    JavaScript 0 MIT 1 0 0 Updated Jan 10, 2025
  • .github Public

    A Szent József Hackathon profil oldala

    szentjozsefhackathon/.github’s past year of commit activity
    0 2 0 0 Updated Jan 3, 2025
  • Okostemplom-Padfutes Public

    jo lesz

    szentjozsefhackathon/Okostemplom-Padfutes’s past year of commit activity
    Python 0 0 1 0 Updated Dec 10, 2024
  • zenebefogado-mozdulatok Public

    Zenebefogadó mozdulatok kutatását segítő kód

    szentjozsefhackathon/zenebefogado-mozdulatok’s past year of commit activity
    0 0 0 0 Updated Dec 5, 2024
  • katolikus-nepszamlalas Public

    A népszámlálás KSH adatai katolikus egyházmegyékre lebontva

    szentjozsefhackathon/katolikus-nepszamlalas’s past year of commit activity
    JavaScript 5 2 0 0 Updated Sep 21, 2024

People

This organization has no public members. You must be a member to see who’s a part of this organization.

Top languages

Loading…

Most used topics

Loading…